A cikknek már a címe sem nem túl bizalomgerjesztő, de tartalmilag beleillik a 18-as karika profiljába.
Igazából nem nagyon vállaltam, hogy jobban megismerjem a céget, aki létrehozta
Hello Kitty-t… lefogadom, hogy tőlem van sokkal szakavatottabb ismerője és rajongója. Aki nem tudná, hogy melyik borzalomról regélek, az pillantsa meg itt. Linkelve van egy kis történelem.
Ha lenne lányom el nem tudnám képzelni milyen képet vágnék, ha a boltból hazajövet ilyen tárgyat pillantanék meg nála. Igazából a tinédzser korosztályhoz szól a Hello Kitty, de szerintem ebben a korban vibrátorral játszani kicsit mintha korán lenne még.
Természetesen vannak idősebb, felnőtt rajongói is Hello Kittynek, de akkor is! Kicsit perverz és „túl japános” egy kabalafigurával úgy játszadozni. De lám a gazdasági nyerészkedésnek nincsen határa. Már a kiskorúaknál próbálnak észrevétlenül rajongótábort kialakítani, és kabalafigurák által átvezetik őket a pornográfiába.
Az a szörnyű hogy az átlagemberek többsége ezt a fajta veszélyt nem veszi észre, vagy nem tartja elég súlyosnak. Mint az oktatóvideón is kiderül, inkább viccesnek találják, mint sem botrányosnak.
Szomorú a helyzet. :(
Eme remek szórakozóeszközt, az alábbi címen lehet megrendelni: innen
Hello Kitty...
2009.11.30. 14:45 | 18-as karika | 1 komment
Címkék: japán hello kitty vibrátor
A bejegyzés trackback címe:
https://18askarika.blog.hu/api/trackback/id/tr911563583
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gundel a Marson (törölt) 2010.01.25. 20:35:36
A tini korosztálynak a vibri egyáltalán nincs korán. Ha masztiznak, akkor vibrátort is használhatnak.
De konkrétan egyszer olvastam valahol, hogy egy anya ilyen Hello Kitty vibrit vett a 10 éves kislányának.
De konkrétan egyszer olvastam valahol, hogy egy anya ilyen Hello Kitty vibrit vett a 10 éves kislányának.